40 program

Rendezés

Nyitrai László zenei vezetőként és komponistaként is segédkezett a Móricz Zsigmond Színház Meseautó, Oscar vagy A kis hableány című előadásainak létrejöttében.

Tisztelt Partnerünk! A régió egyik legnagyobb munkaerőpiaci seregszemléjén a pályát választó fiatalok, aktív munkakeresők egy helyen találkozhatnak a munkaadókkal, valamint az oktatási, képzési intézmények képviselőivel. A kiállítással egy időben jelentetjük meg nagy példányszámban az Állásbörze Magazint, melyben egyedülálló hirdetési felületet biztosítunk partnereink számára. Jelentkezzen kiállítónak: rendezveny@inform.hu

2019. március 28-án, csütörtökön 17 órától kerül sor a MŰVÉSZASZTAL 9. estjére, melynek vendége a kortárs magyar irodalom egyik sikeres szerzője, Vida Gábor író, a LÁTÓ szépirodalmi folyóirat prózarovatának szerkesztője. A vendéggel Kováts Judit beszélget a MŰvész Stúdióban, az est során az Egy dadogás története című Vida Gábor regényből színpadra állított jeleneteket láthatnak az érdeklődők.

Az Etikettben a tökéletességre vadászunk. Bár nem elég tökéletesnek lenni, azt meg is kell tudni mutatni. Boross Martint és Julia Jakubowska-t, két főhősünket úgy figyeljük meg, mintha egy terrárium üvegén belül léteznének. Egy titokzatos hang utasításait követjük, aki segít olyannak lennünk amilyenek szeretnénk, hogy mások lássanak és amilyennek magunkat szeretnénk látni – mint színész, mint nő és férfi, és mint ember. Csakhogy a hang gyakran tévútra viszi a potenciális tökéletes embereket.

NEW FRIEND REQUEST NYÍREGYHÁZÁN! DÁTUM: 2019. MÁRCIUS 29. A budapesti NEW FRIEND REQUEST mára az ország keményvonalas modern metál színterének aktív része. A zenekar 2019 tavaszán 5 éves jubileumi és a ‘NEM KEL FEL A NAP’ című nagylemezének bemutató turnéját tartja! HELYSZÍN: Club Hollywood (Bethlen Gábor utca 24. Nyíregyháza 4400)

2019 tavaszán újra turnén a zenekar!!!! Mindenkit várunk egy őrületes rock and roll bulira. Vendég a Xenon zenekar és az Éhenkórászok

A Nyughatatlan – JOHNNY CASH & ROCKABILLY A Nyughatatlan az 50-es évekbeli rock&roll egyik hazai népszerűsítője, valamint Johnny Cash zenéjének és színpadi örökségének magyar tolmácsa. A zenekar nevét a Johnny Cash életéről készült film ihlette. Kilenc év alatt négy lemezt adtak ki

Március 30-án Kozmix a Barbizonban! Kozmix a házban, Angyal, Holnapután, Kis világ, Várok rád, és még sorolhatnánk!!! Fellépés kezdete: 01:30 Belépés csak 18 éven felülieknek!

A magyar válogatott tagjaként 28 mérkőzésen 10 gólt szerző nyíregyházi labdarúgó, Rudolf Gergely lesz a Bencs Villa Többszemközt sorozatának vendége április 2-án, kedden 17.30-tól. A „Rudi”-nak becézett játékos tavaly nyáron fejezte be profi pályafutását. Akkor egy interjúban elmondta: a vállalkozására akar koncentrálni, befejezni tanulmányait a Nyíregyházi Egyetemen, illetve minél több időt szeretne tölteni családjával, ikerfiaival.

“Amikor valaki megfogalmazza azt a mondatot, hogy sajnálja a sok elvesztegetett időt, akkor az önostorozás. Valójában nem vesztegette el, mert akit nem tanítottak meg bizonyos alapdolgokra, annak az élete egyetlen hatalmas tapasztalatszerzés lesz. Az ego a kellemes dolgoknak örül, a fájdalmas dolgoktól menekül. Ahhoz tehát, hogy megbocsáthassak magamnak, elengedhetetlen bátran kimondani, hogy ÉN VAGYOK A SAJÁT SORSOM KOVÁCSA.” Egy életed van! >> Dr. Csernus Imre előadása újra Nyíregyházán

Omega koncert a Continentál Arénában. Ott a helyed! 🙂

178 találat

Rendezés