27 program

Rendezés

Für Anikó verses estje Versek, dalszövegek, ahogyan eddig még nem hallottuk. A rendhagyó verses esten felidézzük többek között Ady Endre, Babits Mihály, Dsida Jenő, József Attila és Juhász Gyula költeményeit. Für Anikó szaval, mesél, felolvas, s vetít.

A georgiai Savannah városka árnyas buszmegállójában különös mesemondó üldögél. Forrest Gump mindent látott és mindent átélt, de nem mindent értett. Nem éppen a legfényesebb elme. De hát az anyja is mindig azt mondta: “Csak az a hülye, aki hülyeséget csinál.” Forrest Gump pedig semmi egyebet nem csinált, mint jelen volt a XX. század minden fontos eseményén a focipályától a harctérig, az elnökök klubjától a médiavitákig, míg végül meg nem pihent egyetlen igaz szerelme karjában. Forrest Gump IQ-ja nem szárnyal az egekig, de rendkívül becsületes és jólelkű fiú. Különös véletlenek azonban hozzásegítik, hogy az 1950-es évektől 1970-ig Amerika minden jelentős eseményén részt vegyen, és minden jelentős személyiségével találkozzon, köztük: Elvis Presley-vel, JFK-vel, Lyndon Johnsonnal, Richard Nixonnal. Forrest elvégzi a főiskolát, harcol Vietnámban, élsportoló lesz, az egyetlen probléma csak az, hogy túl buta ahhoz, hogy megértse ezen fontos események jelentőségét.

Június 21. péntek este GAGÁVAL toljuk a technót az Absolut-ban! Line up: – Gaga – Németi – Stephen

Egy igazi csapatépítő élménypróbát kínálunk! Öt kilométer könnyed futás a meseszép erdőben plusz 18 élményakadály. Kiváló hangulat vár Rád! Fuss egyéniben, vagy teljesítsétek a távot baráti, céges csapatban! Ha már indultál: gyere el éld át újra az élményeket, s az új élményelemeket! Ha még nem vettél részt rajta: gyere el, hozd a barátaidat, s teljesítsétek együtt a távot! Jó móka lesz! Kóstolj bele az élménypróba hangulatába!

A B-Club ezúttal Galla Miklós önálló estjével kedveskedik a Nyíregyházán és környéken élőknek. Rendezvényeink alappillére, hogy a hozzánk látogató vendégek nem csak szórakozhatnak, hanem egy gasztronómiai élményben is részesülhetnek a Reál Konyha Nyíregyháza jóvoltából. Így tehát ezúttal is egy fantasztikus vacsorával várunk mindenkit!

Continental Családi nap – AFTER party 2019 2019. június 22. szombat. Kapunyitás: 20.00 Club Hollywood, Nyíregyháza Bethlen G. u. 24.

A Rózsakert Szabadtéri Színpadon dupláz a MENOPAUZA! Időpontok: 2019. június 22. szombat és június 23. vasárnap 20.30 Mindenkivel megeshet – mármint ha nő, és elmúlt annyi… A mi történetünk ma játszódik, a new york-i Bloomingdale’s áruházban – de játszódhatna a világ bármelyik más áruházában is. A szereplőink négy nő, és velük is megesik az… Az, amiről nem szeretünk beszélni. Mert tabu. De mi most megdöntjük. Ismerős sorsok, világhírű slágerek, ellenállhatatlan humor. A színpadon négy díva, négy csodálatos nő, akik mesterei a humornak és varázslatosan énekelnek…

A két énekesnő 2018-ban egy szerencsés véletlennek köszönhetően kezdett együtt zenélni. A közös produkciójuk olyan elsöprő sikert aratott mindenhol, hogy ezen felbuzdulva úgy döntöttek, folytatják a közös zenélést és duót alapítanak.

Többszemközt – Borkóstolással egybekötött beszélgetés Gincsai Tamással A nyíregyázi származású Gincsai Tamással, a Holdvölgy Pincészet főborászával fog beszélgetni az est házigazdája, Kováts Dénes.

Szólista: Miklósa Erika Zenekarvezető, karmester: Fekete-Kovács Kornél Közreműködik: Modern Art Orchestra A koncert klasszikus kalandozás a jazz, a musica, az opera és operett – a két előadó igen erőteljes és rendkívül magával ragadó zenei világában. Átiratok, különlegességek, meglepetések Bernsteintől Cole Porterig, Rossinitől Gershwinig a Modern Art Orchestra kíséretében. Az egyedi koncertprogramban a világjáró, Kossuth-díjas művésznő a szívéhez legközelebb álló dalokból válogat, Fekete-Kovács Kornél a Liszt Ferenc-díjas trombitaművész-zeneszerző saját szerzeményeiből és átirataiból mutat be darabokat.

A gengszterfilmek legnagyobbika, világhírű színészek és rendező munkája, minden idők egyik legnagyobb szabású maffiafilmje, a Keresztapa. A történet bemutatja azokat az embereket és azt a gépezetet, ami az olasz maffiában gyökerezve, a világ leghatalmasabb és legrettegettebb hatalmává vált az Egyesült Államokban. Figyelemmel követhetjük a kegyetlen, gyilkos módszereket, amivel a Corleone család feje dolgozik. Tanúi lehetünk a hihetetlen összetartásnak, az érdekek és a félelem összetartó erejének, ami ezt a világot jellemzi. A film hossza: 175 perc

182 találat

Rendezés